Sunday, March 20, 2016

Tavaszi vásznaim



Itt a tavasz, a megújulás, az újrakezdés ideje, amikor megszabadulva a téli hónapokban ránk rakódott terhektől, fejben és lélekben a rendrakás időszaka is elkezdődik. Néhány éve minden tavasszal böjtölök néhány napig a testi -lelki tisztulás végett, miközben a kertet elkezdjük élesztgetni, kaspókba virágokat ültetünk, s a gyerekeket is bevonva a lakásban játékokat-ruhákat szanálunk közösen.




Megkönnyítvén a folyamatot, én rendszerint a lakás és a műhely szekrényeiben kezdem a rendrakást. Most a batikoláshoz évek óta gyűjtögetett vásznak kerültek sorra, így gyakorlatilag beköltöztem a nagy zöld szerkénybe…:)
Jólesik ilyenkor nosztalgiázni egy-egy régi darabon, hisz csaknem mindegyik vég anyag más-más úton került hozzám. Erdélyi néniktől vásárolt kézi szőttesek, barátnőktől ajándékba kapott kiszanált lepedők, Indonéziából hazacipelt vásznak kerülnek kezem közé a szekrény mélyéből, melyeket jóleső érzés átválogatni, kiszellőztetni.



   
Ugyanakkor velük együtt régen várakozó tervek jönnek szembe velem! A friss illatú textilek láttán beindul a fantáziám: de jól mutatnának rajtuk a színek-árnyalatok-minták, a fejemben már vázlat-szinten dédelgetett új batikfestmények! Az évek során kipróbáltam már többféle anyagot: christina, batiszt, selyem, lenvászon, lepedővászon, mindegyiken másképp fut a viasz és másképp issza be a festékeket. 


A "színtartási" és „viasztűrési” szempontból szerintem legjobban kezelhetőek a  természetes anyagok , lepedővásznak, de lehet papírra és fára is batikolni. Izgalmas dolog, amikor anyagában mintás textilre dolgozom és a minták a kész batikképen is előtűnnek, hozzáadnak a festmény textúrájához...nézzétek a nyers vásznat és a belőle készült képeket :




Most, a tavaszi megújulással megélénkül a galéria élete, több esemény is lesz egymás után, így művészeti szempontból is frissülés vár rám. A programok közeledtével pontos meghívót küldök nektek, de dióhéjban álljanak itt a következő hónapok fontos eseményei:
-április 7.-én önálló kállításom nyílik az újlipótvárosi galériában,
-április 23-án újra indonéz batik workshop, azoknak, akik eddig nem fértek be, vagy épp újra kedvet kaptak a közös alkotáshoz!


-május  1-én a szentendrei skanzenban az „alkotó családok pályázat” keretén belül batikbemutató, mesefelolvasás és kiállítás lesz batikokból, illusztrációkból egész nap! Férjemmel, Zsigával 9-17 óráig a helyszínen várunk titeket!
-május 28-án új kállításmegnyitó a saját galériámban, RozsnyayBéla szobrász-ötvösművésszel.
Kövesd a galéria facebook oldalát és nem maradsz le semmiről. Addig pedig szépséges tavaszt, kellemes ücsörgést a kertekben, teraszokon mindenkinek!





No comments:

Post a Comment